2013. március 28., csütörtök

Orlabunda regéi 2.


Mióta az ősközösségi társadalom felbomlott, valamilyen kiválasztódás folytán mindig akadt jelentkező, aki kikiáltsa magát vezetőnek és ezzel együtt minél több kiváltságot bezsebeljen. Viszont mindig akadt olyan, akinek ez nem tetszett és mivel sokaknak nem tetszett, ezért tömegeket tudott maga mellé állítani. Elűzték, kivégezték az addigi hatalommal rendelkezőket, utána pedig ugyan úgy folytatódott (és folytatódik) az elnyomás, kizsákmányolás, mint korábban, csak más szereplőkkel.
De most nem erről szól a történetünk.

Történt egyszer, hogy a nagy birodalomban ismét elkövetkezett egy ilyen fordulat, mely során ismételten beigazolódott, hogy a tömegek hátán egy új kiváltságos réteg veszi át a hatalmat.
Meglepődtek saját sikerük láttán. 
Álmukban nem gondolták, hogy az elkeseredett népek ennyire elvakultak, hogy nem veszik észre, mennyire tudatlanok, ostobák és tulajdonképpen nem is értenek ahhoz, amire kiválasztották őket.
De ha már mások azt mondják, hogy okos vagyok, akkor azt nekem is el kell hinnem – nyugtatták magukat, és így is tettek.
Mindenről volt véleményük, mert kellett, hogy legyen, mert ezt várták el a tágra nyílt tekintetű, csodában reménykedő hívek.
Meg is mondták mindig a tutit! Igaz, legtöbbször bebizonyosodott, hogy buta, bunkó és rosszindulatú volt a tutizás, de ez nem tűnt fel senkinek. Mert a hit ereje hatalmas.
A legfontosabb érv mindig az volt, hogy ami az Új Hatalom előtt volt, az mind rossz! Ezt sokáig bevették. Nagyon sokáig. Talán még ma is.

Orlabunda kis városállamában e jeles és nevezetes időszakban feltűnt jó pár összetartó Család, mely igazából korábban nem létezett, de a Nagy Váltás után már ősi kutyabőrt lobogtattak a kételkedők orra alá.
Sok Család volt, de az idők előre haladtával sorra elbuktak. Ki ármány révén, ki saját hülyesége folytán,  s volt aki beolvadt egy másik Családba.
Két erős család maradt csak talpon: a Fityfirittyek és a Cuculik.
Mind két klán nagyon erősnek mutatta magát, mindig mindent erőből akartak megoldani. A másik változat nem volt járható számukra, mert azzal sajnos nem igen büszkélkedhettek. (tudva levő: az ész)
A két nagy vetélytárs a nép előtt minden alkalmat megragadva  csetepatékat rendezett (panem et circenses, ahogy a művelt orosz mondaná), ha már kenyeret nem tudtak biztosítani az alantas alattvalóknak.
Mindez természetesen csak a cirkusz része volt, a háttérben nagyon békésen zajlottak az osztozkodások. Kisebb civódások mellett a második vonalas családtagok között kiosztásra került, hogy kinek mi a feladata, ki honnan szedi be a pénzt, mert a sarcolás a vérükben volt.
Orlabunda Megváltást Jelentő Időszaka előtt már működött egy kis céh, mely hozzáértő szakembereket tömörített össze. Feladatuknak tekintették, hogy a település Kisded Óvó és Elme Pallérozó intézményeit, valamint a Kulturált Szórakozást  biztosító létesítményeket a rendelkezésre álló szűkös eszközökkel fenntartsák, üzemeltessék. Sőt! Talán még fejlesszék is.
Bár már voltak látható eredményeik, az Elmúlt Sötét Idők kiszolgálójának tekintette az új hatalom a kis céh-et.
A Céh mesterei innentől kezdve folyamatos bizonyítási folyamat elé lettek állítva. Egyre csak mutatták a „remeket”, amit a Céh legényei hoztak létre, de nem volt nyugodalmuk.
Mire az egyik égbekiáltó baromságot a másik után tették nevetségesség, az „ellen” újabb és újabb harcosokat rántott elő fertelmes sötét alsógatyájából.

Például arról kellett meggyőzni az egyik elvakult, hatalmától megrészegült Vizsgálót, hogy az abakusszal történő számolás sokkal hatékonyabb, mint ha ugyan erre a célra az ujjainkat használnánk.

A látványos szellemi csatározás mellett sikerült a Céh-tagoknak megegyezniük a működtetésükre bízott intézetek vezetőivel, hogy a feladatok további jóminőségű szinten fenntartják, de mellette a megspórolt pénzecskéből felépítik a kézműves műhelyüket. (addig egy dohos pincében kellett meghúzni magukat).
Arról most nem kívánok különösebben regélni, hogy micsoda körfuttatásokon ment keresztül a történet, hány verziót, vizsgálatot kértek és kaptak az ítészek (akiknek igazából nem kellett a zsebükbe nyúlni egy kis adomány gyanánt). Hosszú évek erőfeszítése révén végül is pecsét került a menlevélre, mi szerint megépülhet a műhely.
A Céh valamennyi tagja minden időt és lehetőséget megragadott, hogy elkészüljön a rég áhított Kézművesház.
Nos, szép csendesen felépült a műhely. A Céh saját pallérja tervezte, építtette, vezényelte szervezte a munkát. Természetesen ingyen, mivel minden lehetőséget meg kellett ragadni, hogy az épület minél olcsóbb legyen. A csapat minden egyes tagja hitt a sikerben, ezért nem lankadt a lelkesedés.
Csaták dúltak, klánok hulltak, de minden család számára a fő ellenség a Céh volt továbbra is.
Izzé-porrá akarták zúzni.
Hogy miért?
Mert mint jó Céh, nem engedte a Kontárok betelepedését, munkavállalását.
Pedig az milyen jó lett volna klánok tagjainak! Hozták volna a testvéreket, rokonokat és „jópénzért” ők végezhették volna a munkát. No nem annyiért, mint a Céh, egy ici-picit többért. Mert hát az már nem önköltséges munka, nem igaz?
A városka történetében még egy fontos esemény történt ez idő tájt.
A legmagasabb kiművelt főket nevelő intézmény élére egy híres-neves professzort csábított el a Megújulás Előtti Idők akkori vezetője. A prof nehezen állt kötélnek, feltételei voltak (nahát!).
Kérte, hogy a sok évtizede lepukkadt épület legyen egy kicsit felpofozva, hogy legyen kedve az ifjoncoknak bejárni, továbbá vizuális kultúrájuk fejlődésére is hatással legyen. A többi az ő dolga, már mint, hogy a birodalom egyik legrosszabb eredményt produkáló Oskolájából rangot jelentő helyet faragjon.
Az új vezető megtette, amit ígért. A város vezetése nem.
Akkoriban a Fityfiritty család irányította települést. Addig-addig húzták az időt, míg a professzor mandátuma kitelt és mivel belefáradt az értelmetlen csatározásokba, vette tarisznyáját, és elvándorolt egy híres-neves egyetemre.
A távozás időpontjára azért a folyamatok mégis eljutottak odáig, hogy az oskola átépítési munkái megindulhattak.
Ekkor jött az újabb ármánykodás: miért is csinálná a Céh ezt a munkát? Még nem csináltak ilyen nagy volumenű építést! Ja, hogy értenek hozzá? Hogy van hozzá szakemberük? Hogy ha még sincs, akkor tudnak hozni más céhektől, olcsón?
Mikor érveiket meghallgatták a döntést hozók, ezt a választ kapták: miért gondolják, hogy az önköltséges munka a legolcsóbb? Lehet, hogy egy Mindenrevállalkozó még annál is olcsóbban elvállalja?
Ez sajnos nem kideríthető, ezt csak akkor lehetne eldönteni, ha egymás mellett, ugyan akkor ugyan azt az épületet felépítenék! Na akkor, akkor igen, el lehetne dönteni! Amúgy nem!
Végül mégis a Céh-re bízták a munkát, bár nagy csetepaté volt a Vének Tanácsában. 
A briliáns ötlet a következő volt: a Céh-nek mi adjuk a pénzt, mi határozzuk meg, hogy mikor, mennyit - mondotta volt az akkori Kiskirály. Ha nincs pénzünk, vagy másra kell, akkor nem adunk. Ezt egy családtaggal nem tehetnénk meg!
Ha meg belebuknak, akkor simán eltöröljük őket a föld színéről!
És úgy is lett!
Ahogy eltervezték, betartottak minden hol. Megkezdődött a munka, majd egy évig nem kaptak pénzt a folytatásra, trükköztek a kincstár pénzével, hogy odaadták majd visszavették, közben azt bizonygatták, hogy „de bizony az a pénz ott van, tuti, tuti!” és még sorolhatnám mi minden akadályt kellett leküzdeni, hogy a kis Céh véghez vigye feladatát.
Idő közben cseréltek a családok: a Cuculik vették át a birodalmi székhely vezetését. Sok változást nem okozott a város életében, így a Céh-t ért támadások tekintetében sem.
Újabb évek teltek el, és már körvonalazódott, hogy az isten sem mentheti meg a várost attól, hogy az oskola elkészüljön.
Összedugták a fejüket a családtagok: most akkor mi legyen? Meg kell várni, hogy befejezzék a munkát – mi erre úgy sem lennénk képesek – oszt mondva csinált ürüggyel seggbe rúgjuk őket! Persze amúgy humánus módon.
Már megkezdődött az osztozkodás is, hogy ki mit kap, ki hol lesz vezető, mi lesz a vérrel, verejtékkel felépített impozáns épülettel, stb.
Elkezdődött az ideológiai háború, amúgy előkészítés képen. Szőnyeg szélére állították a Kisded Óvók  és az Elme Pallérozók vezetőit és megkérdezték tőlük: ugye mindannyian úgy gondolják, hogy jobb lesz nekik a Céh nélkül?
 Mit lehetett erre mondani? Mindenki féltette tyúkszaros életét, ezért a kezdeti bizonytalan ellenállást felváltotta a meggyőződéses helyeslés. 
Igen sokkal jobb lesz nekünk, mert a kedves kijelölt Mindenrevállalkozók sokkal jobban fognak minket szolgálni! 
Ezt addig-addig mondogatták, míg maguk is elhitték.
Sajnos minden jó szándék ellenére a Céh elkövetett egy nagy hibát: a rábízott feladatokon kívül egyéb munkákat is elvállalt, hogy a befolyt bevételt a Kisded Óvó és Elme Pallérozó épületek rendbetételére fordíthassa.
Erre természetesen lecsaptak, mint tyúk a takonyra!
Mi az hogy vállalkozás? Egy Céh! Tűrhetetlen! Fejeket akarunk!
A Cuculi család egyik bennfentesét, akit a rokonok Keresztapának is szólítottak (miért, mindenkinek van olyan!) felkereste a Céh vezetőit, hogy egyszer és mindenkorra megértesse velük: az ő koruk lealkonyult.
A legfőbb kiütéses kérdés a következő volt: mi lesz a nyereséggel?
Nyereség? Itt olyan nincs, hiszen ez Céh! Ami bevétel befolyik, a költségek kifizetésre kerülnek, a többi megy a Céh-kasszába, a közösbe.
Jó, jó értem, de mi lesz a nyereséggel? –kérdezte mosolyogva a Nagyember.
A Céh tagjai összenéztek. Sorban megpróbálták csökkentett értelmi képességgel rendelkező üzemmódban előadni, hogy itt soha nem képződik nyereség.
Keresztapa lebiggyedt szájjal hallgatta a különböző verziókat, melyek végén mindig összegzett: Értem. De mi lesz a nyereséggel?
Hát ez körülbelül olyan volt, mint a modern kori ember: értem én hogy non-stop, de mikor nyit?
Végkövetkeztetésként az a kinyilatkoztatás történt, hogy a Királyi Kincstár pénzén nem lehet vállalkozni! Roló le!
A klánok megnyugodva hátra dőltek, elérkezett a szabad rablás időszaka.
A Céh befejezte az Oskola építését (nagy csinnadrattával pózolt ott mindenki az első sorban, akinek semmi köze nem volt az egészhez – bár ez azóta is így van), a műhelyépületét einstandolták. 
A Céh tagjainak természetesen folyamatos munkát ígértek. Csak el kellett fogadniuk. A többség talált magának helyet a Kisded Óvók és Elme Pallérozók intézeteinél (persze ettől már nem is volt olcsóbb a működésük) a többiek saját maguk kerestek maguknak munkát a birodalom területén.
A Céh mesterének is felkínáltak egy állást. Egy nála jóval hülyébb családtag lett volna a főnöke. Amikor rövid párbeszédek során kiderült, hogy csak hátrakötött kézzel dolgozhat, akkor elbúcsúzott azzal, hogy ezt ő nem vállalja.
Milyen a kommunikáció? A hivatalos kidoboltatásban már úgy szerepelt, hogy sajnálják, de a posztra nála alkalmasabb személyt találtak!

Eljött a rabló lovagok kora.
Az addig csak tűzifát szolgáltató Céh-et átnevezték, Keresztapát az élére állították és megkezdődött a harácsolás. Bekebeleztek mindent, amiből csak pénzt lehetett csinálni.

A Céh műhelye nagyon jó helynek bizonyult, belakták a klán tagok, ha menetrendszerű „családváltásra” került a sor, akkor a látványos vezetőcserét végrehajtották.

De ez már egy másik történet.

Oroszlányi tanmese


Hölgyeim és uraim!
Csak tessék, tessék beszállni!
Hamarosan felszáll a repülőgép!
…..hogy ki az a szemüveges úr? Nem, nem, ő nem pilóta, csak vezeti a gépet!
Hé, most hová mennek?! Repülést ígértünk, nem pilótát!

2013. március 24., vasárnap

Móricz után szabadon


Érdekes világban élünk.
Itthon biztosan.
Egyre kevésbé számít, ki milyen tudással, képzettséggel rendelkezik, netalán milyen tapasztalatokkal rendelkezik.
Egyáltalán nem számít, hogy átlépte-e a Megye határát, mint Zsákos Frodó, vagy csak kis kuckójából csipegetve szedte fel az információkat, amelyet mint mély élettapasztalat és bölcsesség próbál környezetével elhitetni.
Furcsa világban élünk.

Ma már csak a kapcsolatok élnek. Ki kinek a kije, rokon, barát, együtt rúgták a bőrt, együtt őrizték a libát, stb.
A tudás már nem számít.
Ezt már állami szinten is deklarálták a „képesítési követelmények ésszerű csökkentéséről” szóló Kormányhatározatban.
Innentől kezdve megengedett a dilettantizmus, a hozzá nem értés. Amikor pedig valamit „elq…tunk” (-tak!) akkor jön a maszatolás:  „ja, nekem nincs is olyan végzettségem, én ezt nem tanultam, és különben is ott sem voltam, elhatárolódom” jól bevált szlogenek, ha valami rosszul sül el.
Mindezt persze tisztességes honoráriumért.
Mert a hülyeséget még meg is fizetik!
Amikor pedig beüt a ménkő, akkor odasomfordálunk ahhoz, aki ért hozzá.
Mert ezt tanulta.
Mert ért hozzá.
Mert már a Megyén kívül is tapasztalatot szerzett.
Na és természetesen díjmentesen!
A szakértőt akkor találják meg, amikor már nagy szar van, vagy azonnal de gyorsan kell valami.
majd miután segített ….. csend.
Nem beszélünk róla.
Nem kérdezzük meg, hogy tartozunk-e valamivel?  
Hogy ő is pénzből él? Ugyan már!
Olyankor a „tudod hogy van ez, nincs erre pénzünk, ugye megérted, mi is önzetlenül csináljuk” sablon szövegek hangzanak el rezzenéstelen arccal.
Igen, megérti. Egyszer, kétszer, háromszor. De sokadszor már nem!
Mivel nagyon jól tudja, hogy arra illetéktelen(ek) azért, amit ő megcsinál(t), kitalál(t), megold(ott) már felmarkoltá(k) a lét és páholyból figyelik az eseményeket!
Talán még megérem (milyen optimista vagyok!) hogy az „I Have a Dream” és a „Merjünk nagyot álmodni” kőbevésett gondolatok egyszer értelmet nyernek:
minden a helyére kerül. Mindenki azzal foglalkozik, amihez ért:
Suszter a kaptafánál, hentes a bárdnál, kőműves a serpenyőnél, tollforgató az írásnál!
Egyszer talán eljutunk odáig, hogy szakembereket vonunk be a gazdálkodási kérdésekbe, a szociális ügyekbe, a városfejlesztési problémák kezelésébe.

Vagy rosszul látom a témát? 

Számok révületében 2.


Nullák.
Ismét nullák. Nem egy, nem kettő…kilenc. Előttük egy egyes.
Így néz ki: 1.000.000.000,-
Kimondva, leírva: egymilliárd. Másképpen ezer-millió.
Azért ez egy elég nagy szám. (már akinek!)
Egyszerű halandó el sem tudja képzelni, milyen nagy ez a szám. Főleg ha ez forintban értendő.
Ennyi lenne az erőmű és a városi hőelosztó közötti hő-távvezeték kiváltása, korszerűsítése.
Sok vagy kevés?
Döntse el ki-ki, vérmérséklete szerint.
A „nagybaltás” számítás szerint a jelenlegi nyomvonal hossza 5.200 m (mindenhol felfelé kerekítettem.)
Azért, hogy jobban "lássék":


Végezzünk el egy általános iskola alsó tagozatán tanult matematikai alapműveletet:
1.000.000.000 : 5.200 = 192.307
Nos, ez a szám azt jelenti, hogy 1 m vezeték kiépítése 192.000,- forintba kerülne.
Sok, vagy kevés?
Nézzünk körül az ügyben: hogyan lesz biztosítva 2014. október 15. után Oroszlány távfűtéses épületeinek hőenergiával való ellátása? (ebben az évben bezár a bánya)
Az MVM (Magyar Villamos Művek Zrt) elindított egy engedélyezési eljárást, amely a jelenlegi erőmű területén biomassza alapú fűtőmű létesítéséről szól. Az, hogy mi ez pontosan, esetünkben lényegtelen. Most nem erről szól a történet.
Mint korábban az illetékesek elmondták, egy ilyen beruházás nem féléves „mutatvány”, hanem évekig is eltarthat.
Most 2013-at írunk. Másfél év áll rendelkezésre az átállásig. Lehetséges? Aligha.
Mi történik a bánya bezárás és az új fűtőmű beindítása közötti időszakban? Fűteni kell, ez nem kérdés!
De mivel és mennyiért?
Bármi is lesz az, egy biztos: drágább lesz, mint a jelenlegi.
Erről tájékoztatni kellene a fogyasztókat, felkészíteni őket, hogy ne az utolsó pillanatban szembesüljenek a másfélszeres, kétszeres, esetleg többszörös díjakkal.
Mert erről már vannak előtanulmányok. (lásd:


Miért sürgős a távvezeték felújítása, kicserélése?
Igen, persze, rossz hatásfokkal működik, nagy az össz-hővesztesége (17 – 20,3 %, mikor milyen közegben hangzik el a történet), elavult, könnyen rongálható, stb.
Igen, most időszerű, ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodni, most van 1 óránk a pályázat beadására, ez egy soha vissza nem térülő alkalom, és így tovább, és így tovább.
Igen, de ezt az összeget ki kell fizetnie a városnak. Lehet, hogy csak a felét, de lehet, hogy többet (lásd műfüves pálya).
Igen, most van itt a nagy alkalom, hogy erre mindenki rábólintson, mivel ha kiderül, hogy mennyibe kerül majdan a távfűtés, sokan leválnának, alternatív módra térnének át és nem igazán akarná mindenki.
De ne legyen igazam! Jöjjön össze az új fűtőmű, legyen ugyan ilyen költségű a távfűtés, mindenki legyen boldog!
De!
Miért is kerül ennyibe a vezeték kiváltás?
Ezt már hozzáértő szorgos fejek és kezek kiszámolták, alátámasztották, bizonylatolták?

Volt egy nagyon rossz álmom, miszerint hogyan született meg ez a szám.

Történt egyszer, hogy a Cakemberek (így, C-vel) fehér abrosz mellett, italgőzös félhomályban, amolyan sokadik „öblögetés” után el kezdtek okosak lenni, amolyan megvilágosodás félébe esni.
-         -          Figyuzz mán tesó! Kéne valami jó kis pénzes munkát generálni magunknak! Nincs valami ötleted? Valami okosságot kellene kitalálni, mert a lakosságnak már a töke tele van a balul sikerült munkáinkkal, ami számunkra viszont elég sikeresnek bizonyult. Ott a Zöld Tömb, a Sárga Tömb elbontása, most az iskolabontás, a Szakrendelő átépítése, az uszoda felújítás, a szennyvíztelep rekonstrukció, a Tópart Lakópark, a Petőfi u.1-3., az erdei út építése, a bérlakás és szennyvíz üzemeltetést már átvettük, a szemétszállításra most akarjuk rátenni a kezünket, szóval sürgősen ki kell találni valamit, amivel ismét megdicsőülünk!
-      -          Hááát…adjuk el az Öreg hegyet termőföldnek, és indokoljuk azzal, hogy az egységes városképet hátrányosan érinti ez a kiemelkedés! No, milyen?
-         -          Áh, nem jó, ott a víztorony, azt mindenki szereti, nem engednék eldózerolni…
-         -          Meg van! – szólt a harmadik. Szedjük szét a városháza épületét, és rakjuk össze az Arany iskola udvarán! Ezért nagyot lehetne kaszálni, hiszen a jelenlegi épület kiválóan alkalmas a feladatai ellátására és az iskolába történő átköltözés elvetélt ötletét is eltaknyolnánk, két legyet ütnénk egy pofán-vágással!
-          Nem, ez sem jó, oda át kell költöztetni a Hivatalt, kerül, amibe kerül! Valami ütősebb kell!
-          -          No és ehhez mit szóltok? – mondá a negyedik. Építsünk stadiont a Malom tó helyén! Ez manapság nagyon megy!
-         -          Ne mán! – horkant fel az ötödik. Inkább használjuk ki vízi-városi lehetőségeinket. Legyen ott egy tengerbiológiai központ, amiben bemutatnánk a környéken élő vízi emlősöket, pl. bálnát, fókát, delfint meg a pörölycápát!
-         -          Nekem más ötletem van - mélázott a hatodik: fúrjunk alagutakat a két középfokú intézmény összekötésére. Ezzel munkát adnánk a bányabezárás után felszabaduló munkaerőnek, meg aztán ki tudja, mi van a föld alatt, mi és mennyi?
-        -          Ez az! – kiáltott fel sugárzó (vagy révedt?) tekintettel a hetedik. A föld alá! Mekkora ötlet! Itt a nagy alkalom: most le tudjuk nyomni a Város torkán a hő-távvezeték kicserélését, mert mikor kiderül, hogy ötszörösébe kerül a fűtés, mint most, mindenki le akar majd válni és eszük ágába nem lesz ezt a beruházást finanszírozni! Milyen hosszú is ez a vezeték?
-        -          A rossebb tudja – fanyalgott a ötödik, mert neki nagyon tetszett a saját ötlete.
-         -          Nekem úgy rémlik, hogy egyszer beszéltem egy emberrel, akinek a nagyapja még látta építés közben a vezetéket, olyan 5 – 6 km között van, de ez nem biztos… - nyöszörögte a harmadik.
-      -          Rendben, akkor legyen modjuk 600 millió forint a költség. – szólt az első.
-      -          Hülye vagy? ebből lehet, hogy éppen hogy csak kijön a meló, ismerve a rendszeres elba...inkat! Legyen akkor mán 800 milla! – üvöltötte a negyedik.
-        -          Uraim, uraim! Nyugalom! Természetesen be kell kalkulálnunk a tisztességes üzleti hasznot is, amely manapság ugye alsó hangon is 20 %, és akkor még szerény voltam! Nem? Matekból ugyan felmentett voltam, de mondjuk kerekítve legyen ezer-millió! – suttogta a hetedik elcsukló hangon.
-       -          Úgy van, úgy van! – tört ki az elégedett zsivaj az egybegyűltekből. Ez már elég nagy szám ahhoz, hogy senki ne lásson a tartalmába, ha meg megkérdezik a részleteket, akkor majd szokás szerint kitömködjük, felpumpáljuk az adatokat!
..és az egybegyűltek megnyugodva hátradőltek, vörösboros poharukat a lámpafény felé tartva azon méláztak, hogy vajon világ-körüli útra fizessenek be, vagy csak egy szerény kastélyt vásároljanak a „tisztességes üzleti haszonból”.

…és ekkor verejtékezve felriadtam.
Remélem, ez csak egy rossz álom!

2013. március 15., péntek

Merengés a hó alól



Behavazott.
Ilyen még nem volt! Mármint havazás széllel kombinálva.
Döbbenetes.
Erre nem lehetett felkészülni. Ilyet még a Bölcsek Tanácsa sem látott, sőt nem is hallott!
Pedig látszott az igyekezet: már októberben kinevezték Tél Tábornok földi helytartóját, hogy ezen a télen (már mint a 2012-13-on) meg lehessen mutatni, hogy az előző évek, évtizedek, évszázadok lagymatag védelmi intézkedéseivel szemben most olyan odaba..os csapatot állítunk a hideg évszak fondorlataival szembe!
Korábban ilyen nem volt: se csapat, se tél.
Ez most teljesen új.
Most itt van március idusa.
Meg hó.
Hu-hú!
Ez kínos. Ismét kínos.
Micsoda kérdés? …hogy nem lett időben felkészítve a hó eltakarítással megbízott társaság?  …hogy kevés a gépük, emberük? …hogy nem lett IDŐBEN felkészítve a lakosság a bekövetkező helyzetre? …hogy lagymatag volt az erre hivatottak kommunikációja?
Nem és nem! Ez nem igaz!
Bűnbakot kell keresni (ebben jók vagyunk!).
..és színre lép az eddig békés szunyókálással, megérdemelt pihenését töltő „megmondóember”:
az állampolgárok (a ZEMBEREK) a hibásak!
Minek indultak el! Vessenek magukra!
Ja, hogy ha már az állampolgár olyan ostoba, hogy ő azért is elindul, -mert a munkáját végzi, a szeretteit szeretné meglátogatni, vagy csak egy kicsit szeretné kipihennie magát, stb.- akkor az arra hivatott eléjük áll (lezárja az utakat) és higgadtan, érthetően (ebben profik!) elmagyarázza számukra, hogy mindez az ő érdekükben történik!
Ez elmaradt. Ismét elmaradt.
Egyetlen szerencse, hogy az egyszerű és „ostoba” állampolgárok hajlandók egymáson segíteni.
Nem kicsit!
Nagyot!
Nagyon-nagyot!

2013. március 10., vasárnap

Számok révületében 1.



Nézem, hallgatom a városi tv stúdióbeszélgetését.
Repkednek a számok, kicsik, nagyok, milliók, milliárdok. Már ez sem teljesen tiszta. Már mint nem a számok, azok racionálisak, csak a mögöttük lévő tartalom, na az nem.
Elérkezünk a kínosnak szánt részhez: mit jelenthetett a polgármester úr azon kijelentése, hogy a továbbiakban képviselők ne keverjék bele a vállalkozásukat városi megrendelésekbe?
Alpolgármester úr rögvest tisztázza, hogy első sorban az ő vállalkozására gondolt a város első számú embere, mivel az ő cége IS rendszeres italbeszállítója a Hivatalnak.
Na itt álljunk meg egy pillanatra: nem a Polgármesteri Hivatal számára vásárolják a különböző italokat, hanem reprezentációs célra. Mert ugye senki nem gondolja, hogy a hatósági osztály, a gyámügy vagy az adócsoport számára történnek ezek a beszerzések? (dolgozók számára a munkáltató biztosíthat ásványvizet, teát, kávét, ez hozzá tartozik a tisztánlátáshoz)
No mindegy, de lássuk a számokat: a nyilatkozatban elhangzik, hogy átlagban havi 80.000,-Ft volt EGY helyről a megrendelés, mely a teljes megrendelési állomány 1/3-a (egyharmada!).
Egyszerű matematikai alapművelettel kiszámítható, hogy ez kb. 240.000,-Ft azaz kettőszáznegyvenezer forint havonta. 
Mi van?
Éves szinten – tovább matekozva – ez 2.880.000,-Ft azaz kettőmillió-nyolcszáznyolcvanezer forint. (kerekítve biztos meg lesz a 3 milla)
Most már tényleg mi van?
Amennyiben 100,-Ft-tal számolunk egy palack ásványvizet (és ez 1,5 liter) akkor ez azt jelenti, hogy egy évben 28.800 palack ásványvíznyi mennyiség kerül kifizetésre. (264 munkanappal számolva ez napi 110 palackot jelent)
…és ugye első sorban nem vízről van szó.
Ennyire jól állunk?
Valóban ilyen jól teljesít a város, hogy reprezentációs keretből csak italra 3 millió forintot minden további nélkül el lehessen költeni?
 Ezek szerint IGEN!

2013. március 9., szombat

PIHENŐÁLLÁS



Valami van. Vagy lesz. A csend kínos, vagy netalán nyugtalanító?
Minden esetre az Oroszlányon  „közkívánatra” épülő létező legnagyobb műfüves pálya előkészítő munkái félbemaradtak.
Valami van.
Építőiparban jártas tekintet látja – már amennyiben tényleg jártas - , hogy a munkálatok az épület talajszint feletti bontásával nyugvó pontra kerültek.
Mi lehet az oka? Lássuk csak:
Aki valaha is foglalkozott bontási munkával, az tudja, hogy a létesítmény bontása során nem a terepszint feletti szerkezetek bontása a legnehezebb, legmacerásabb rész, hanem ami alatta van.
Rossz megállapodás esetén, nem kellően körülírt feladat-meghatározás esetén a bontást végző a terepszintig elbontja az épületet, a földalatti részekre egy kis földet szór, és úgy néz ki, mintha minden a legnagyobb rendben elkészült volna.
Valami van.
A meglévő terep adottságait figyelembe véve – logikusan – az épület alatti területet kellene lesüllyeszteni a megülepedett, stabil csatlakozó talajszintre. Ehhez az alapokat is el kell(ene) bontani.
A másik lehetőség, hogy a mélyebben fekvő terepre rá kell tölteni annyi anyagot, hogy a szintek kiegyenlítődjenek. Ehhez komoly munkálatok szükségesek. A töltéshez olyan anyagot kell használni, ami jól tömöríthető, tartósan állékony. A tömörítést rétegesen, max. 20 cm vastagságban, minél nagyobb teljesítményű vibrációs hengerrel kell  „összenyomni”. A feltöltés széleit valamivel meg kell fogni. Ez történhet támfallal (vasbeton, kő, stb.), a terület „megszélesítésével” és a szélén rézsűzéssel (45 °-nál nem meredekebb ferde kialakítással)
Amennyiben feltöltésre kerül sor, úgy - jogszerűen - építési engedélyt kell beszerezni a terepszint 1,0 m-nél nagyobb megváltoztatására. (1.melléklet a 312/2012.(XI.8) Korm rendelet, 19.; 20. pont) A fotó szerint  1,0 m fölé kerül a megváltoztatott terepszint.


Igen ám, de a kerítéssel is problémák vannak. A hátsó és oldalkerítés lábazata alacsonyabb, mint a kialakítandó pályatest szintje. El kell bontani vagy meg kell erősíteni.

További „súlyosbító” körülmény, hogy az íves kerítés is határt szab a pálya elhelyezésének. (lásd az alábbi rajzot)
A félbevágott épület tátongó nyílásának lezárása is érdekes kérdéseket vet fel: hogyan lesz az új "végfal" kialakítva? Ki fogja megcsinálni? Benne van a bontási költségben? Készült erről valamilyen terv, amely jogerős és végrehajtható engedélyezési tervdokumentációval rendelkezik? (mivel homlokzatkialakításról van szó....)


Valami lesz.
Méghozzá költség.
 Nem kevés.
Sok.
De ez igazán „nem fog fájni” senkinek, hiszen KÖZPÉNZ.