Hümmhümm

Nem igazán értem a világ történéseit mostanában.
Kiírnak egy tervezési pályázatot, amit a beadási határidő előtt két nappal visszavonnak, majd tíz nap múlva boldogan világgá kürtölik, hogy megvan a pályázat nyertese!
Nem, igazán nem értem a folyamatot.
Biztos bennem van a hiba....

Orlabunda regéi 3.

Szóval ott tartottunk, hogy a városka több- kevesebb házacskáját a hideg évszakban tűzifával ellátó céhecskéjét választotta az akkori Hatalom a Nagy Megújulás központi helyéül. Mivel a szétkergetett kézműves Céh épülete a szomszédban volt, ezért hozzá csapták az új főhadiszálláshoz, illetve abból alakították ki a Nagy Vezető rezidenciáját. Igen, mert azt olyan jól sikerült összerakni, hogy ilyet még a mesékben sem hallottak, hát még nem láttak!

Tehát a hely megvolt.

Most ki kellett találni, hogy ki – kicsoda ebben a mondva csinált szervezetben?

A korábbi céh-mestert nem volt ildomos leváltani, elküldeni, mert akkor nincs aki értene a faszállításhoz! (Nem nevetni, a tüzelőanyag kiszállításához!)

….és jött a nagy ötlet, mely máig él birodalom szerte: helyezzük fölé az Új Embert! Minden marad a régiben, csak valaki még (több) pénzt kap, mint amibe eddig került a tevékenység! Zseniális!

Na most azért a „parasztvakítást” be kellett dobni, - mert akkoriban még egy picit ügyeltek a látszatra – már mint azt, hogy ez már nem az a céh, ami korábban volt, mert ez annál sokkal többre képes!

Volt céh, volt kastély, most már csak nevet kellett találni a kis szervezetnek.

Meg is lett: SZOZTR azaz Szolgálat Orlabunda Zavaros Tevékenységeinek Rendezésére.

Rossz nyelvek szerint először a mozaikszó volt meg, s csak aztán rendelték hozzá az elnevezést.

Állítólag a győzedelmes hatalomra jutás megünneplésekor,- mely a hosszúlépesek és röviditalok éjszakája volt – az új Vezető mámoros állapotban ezt kiabálta: Szoztr, szoztr, szószt rá! Már mint a frissen tálalt őzgerincre. …és így lett a céhből SZOZTR. (ami már ugye nem annyiért dolgozik, mint egy alantas kézműves céh)

De mindez csak rosszindulatú pletyka.

Összeállt a kép: volt szervezet, volt épület, volt név.

Most már csak a pénzforrásokat kellett megtalálni, és azokat bevezetni a kis kincseskamrába.

Sokat nem kellett várni, a városállam akkori és későbbi vezetői minden féle feladatot átadott a SZOZTR-nak, függetlenül attól, hogy egyáltalán van-e valami köze hozzá, ne talán-tán ért-e hozzá?

Gyűltek, szaporodtak a pénzes megbízások, s noha már a feladat növekedett, hát a létszámot is növelni kellett.

Gyöttek a rokonok, barátok, csepűrágók, cukrászok, szatócsok, Kőműves Kelemenek ami nem lett volna baj, csak a feladat nem ezt a végzettséget, képzetséget kívánta meg.

Sebaj! Tudták –már akkor -, hogy a lényeg a kommunikáció!

A hírmondók csodás tettekről, hatalmas fejlődésről, fejlesztésekről zengték tele a városka utcáit, sikátorait. Mindig hatalmas küzdelmek árán kerültek ki győztesen a város által kihirdetett munkák elnyerése terén. (igaz, komoly ellenfél sosem volt, mert azok is a SZOZTR lekötelezettjei voltak)

Olykor-olykor belecsaptak a lecsóba,- mert már nagyon elhitték magukról, hogy mindenhez értenek – ami csúfos bukáshoz vezetett.

Volna.

Mert ugye a Város Vezetés úgy tekintett a SZOZTR-ra, mint a saját kis büdös kölykére.  Kicsit (nagyon kicsit) megdorgálta őket (ne legyetek már ennyire balfaszok, legalább elegánsan csinálnátok a marhaságaitokat, most Nekünk kell kitalálni valami okosságot, amivel elkenjük a Nép előtt az ügyet), majd csűrés-csavarás révén a Város adópénzeiből rendbe hozták a dolgot. Ilyen volt például a kastély-bérház, amit a Birodalom székhelyén jól működő – de csak ott! – építkezések lemásolását jelentette. Csak ott tévedtek a „szakemberek” (ha-ha-ha), hogy Orlabunda lakosai között nincs olyan és annyi buta-gazdag ember, aki csillagászati árért, szarul megépített lakásokba költözne!

Természetesen az építéshez uzsorástól kértek pénzt (mert nekik nem volt), aki ahhoz a feltételhez kötötte a folyósítást, hogy legyenek szerződések viaszpecséttel ellátva a potenciális leendő lakóktól, hogy lássa a pénze megtérülésének biztosítékát. Na, most ilyen nem volt, ezért mondva csinált, fiktív személyek nevével kitöltött (amúgy nagyon hiteles) papírokat lobogtattak az uzsorás orra előtt. Ő meg elhitte, mivel álmában nem gondolta, hogy ilyen csúnyán átverhetik. Hát ezért állt az épület félig üresen évtizedeken, de talán még évszázadokon át is, és ezért kellet a Város kincseskamrájából az uzsorást kifizetni. (Hoppá, hoppá!)

A SZOZTR tehát jól működött: ami nyeresége volt, az mind az övé, ami vesztesége az meg a Városé volt!

Tejjel-mézzel folyó Kánaán volt az itt dolgozók – és főleg vezetők – élete. Nem kellett érteni semmihez, de azt nagyon busásan megfizették!

Egyszer felvették a havi járandóságukat meg jutalmakat (mert hát ami jár az jár!), mellette meg a kis saját céhes vagy nem céhes cégecskéjük még vastagabban megszámolta ugyan azt a munkát, amit a SZOZTR-nál kellett volna végezniük! Annyi pénzt szivattyúztak ki, amennyit csak lehetett! Már amennyit a Város ilyen-olyan módon az SZOZTR-hoz juttatott. Mert valljuk be őszintén más bevételi forrása nem volt!

Helyesbítek: volt!

Mégpedig a városka lakói. Ők is jelentős mértékben finanszírozták a településre rakódott nagy vízhólyagot! Nem is tudtak róla! Csak néhányan sejtették, de erre mindjárt visszatérünk.

Történt, hogy a Hatalmas Birodalomban, de még azon kívül is, túl az Óperenciás Tengeren is nagyon nagy szegénység hatalmasodott el. Szóval nem volt többé elegendő pénz, amit a későbbi korokban válságnak neveztek el.

A SZOZTR most már nem verhette a mellét, hogy a csapatában játszó személyek valós munkát végeznek, úgy mint „nagyonvállalkozásvezető”, „nagyonberuházásvezető”, „nagyonnagyonszervezőéstúlbonyolító” és azok beosztottjai.

Nu, akkor ugyi mi a lúfaszbúl kapták az fizetségüket?

Egyszer ugye a Város továbbra is pumpálta a pénzt a szervezetbe, olyan dolgokra, amihez se szakértelme, se állományi létszáma nem volt. (őrzés-védelem, felügyelet, „rajtatartomaszemem”, vigyázok az élővizekre, építek ezt-azt, stb.)

De ez ugye a válságos helyzetben már nem volt olyan mértékű, hogy azt lehessen mondani:  - Hát ebbül!

A nagy bevétel a lakosságtól lett bezsebelve.

Egyszer ugye a tűzifa. Fűteni kell, tehát megvették az emberek a fát. A duma mindig az volt, ha emeltek az árán, hogy „ilyen olcsón sehol a kerek Birodalomban nem ad el senki”, de azt már nem tették hozzá, hogy ha lehetne olcsóbb, akkor miért nem az? (mert lehetett volna…)

A másik nagy szépen csengő aranytalléros bevétel a város szennyes vizének kezeléséből adódott. A Város Bölcsei úgy döntöttek, hogy mivel ehhez a munkához sem ért senki a SZOZTR-nál, ezt is megszerzik neki! Birodalmi és Városi pénzből megépült ugyan egy új tisztogató mű, ami sokkal jobban megtisztította a városka alatt hömpölygő és habzó szennylét, de ki nem találjátok Nyájas Olvasók, hogy kinek a neve fémjelezte enne a munkának az elkészítését? Hát persze, hogy a SZOZTR! (Azért is került többe, mint normál esetben.)

Nos, hogy visszatérjünk a szagos aranytallérokra, a szennyeslé elvezetéséért és tisztításáért komoly sarcot fizettek a polgárok és szervezetek.

Na, ez az összeg volt igazán átláthatatlan!

Összegezve: a Városra ránőtt vízhólyagot és hatalmas semmihez sem értő létszámát a tűzifa és a szennyeslé bevétele tartotta el! A többi befolyó pénz csak nyalánkság volt.

Milyen a sors? Nem egyeztet senkivel. Illetve akinek egyeztetnie kellene az sem. Éppen a Fityfiritty család ragadta magához a hatalmat Birodalom szerte, és a Nagy Álmodó, a Családfő azt találta ki, hogy az összes szennyeslé-kezelő berendezés a Birodalom közvetlen felügyelete alá fog kerülni.

Orlabunda és a SZOZTR vezetői között pánik hangulat kerekedett: csak a tűzifa bevételéből ennyi parazitát nem lehet eltartani!

Mint említettem a sors nem egyeztet, ráadásul vak. Ami a réven elveszett, az talán a vámon visszajön. Történetesen kidobolták országszerte, hogy a szemetet csak Birodalmi szinten meghatározott árért lehet átvenni, s akinek nem tetszik az húzzon el egy melegebb éghajlatra! (ez volt a cél)

Orlabunda helyi szemétmegsemmisítője nem méltányolta, hogy az ő költségeit és árait majd más mondja meg, ezért hajlandó volt megválni minden vagyontárgyától, persze jó pénzért.

Ez kapóra jött a NagyonBölcs és NagyonOkos Városvezetésnek: megvesszük a szemetet, akarom mondani a szeméttelepet- ez is egy igen jó pénzmentő-rejtő hely-, és átcsoportosítjuk a SZOZTR-ból az elhullandó élősködőket!

Ez ismét zseniális!

…és mindez természetesen az adófizetők pénzéből!

Bizony!