Zavaros álom

Furcsán ébredtem. Talán a frontok? Nem tudni. Minden estre elég zavaros történet maradt meg bennem.

Egy furcsa, identitás zavaros országban játszódtak az események.

A lakosok kívülről egyformának látszottak, de a vérük, na az különböző színekben csordogált. Volt köztük piros, zöld, kék és narancssárga színezetű.

A vér kötelez, tartja egy régi mondás. Ez meg is mutatkozott az egyének gondolkodásában.

Az én álmomban egy narancssárga tanácselnök terelgette a község ügyeit.

Nos erre a kis településre látogatóba érkezett egy más vér-színű politikus forma. Mivel szürreális álomban játszódtak az események, ezért ezt az embert gyűlölni kellett vélt vagy valós korábbi tetteiért. De mindenkinek. Egységesen. Aki vonakodott, azt kis „kedvcsináló-hangulatfokozó” pénzbeli juttatással jobb belátásra bírták.

Hirtelen az álmom egy nagyot ugrott, az esemény utáni időpillanatba. Egy semmilyenvérszínű (mert ilyen is volt ott!) "jóembert" interjúvolnak a híres-hírhedt látogató kíséretében érkező aktivisták.

-Hát hogy is volt ez a szitkozódás, bekiabálás, nutria-felvonultatás? (nevezett Látogató állítólag tönkretette a nutriafarmokat)

-Há’ kéremtépen az úgy esett volt, hogy a tanácselnök úr  - fényeskedjen az ő neve – magára, magához rendelte a falu apragya-naggyát, oszt nagyon érthető módon elmagyarázózta, hogy is illik ám majd akko’ viseltetni, mikoron ide gyün az az izé… polimicsoda. Mondotta, hogy szidni kell a jó édes anyukáját, mert az nagyon teccik nekéje! Meg mindenki kap egy hízott nutrinyát, vagy mi az ördögöt, mert az ugyi a környéken nincs, osztand azt is ott kell rángatni meg a farkára lépni, hogy hangot adjon ki! Mert ez a szokás!

- Mondja kérem, és ezt mindenki egyből el is fogadta? Mármint hogy ezt kell csinálni?

- Nem kéremtépen, nem. A tanácselnök úr –dicsértessék az ő neve – okos ember, tuggya ő aztat nagyon jól, hogy meg kell bíztatni az embereket egy kis aprópízzel! Azt is kapott mindenki. Mert tetszikérteni errefelé nincsen ám munka, kereseti lehetőség. Csak közmunka. Az meg hát….

(Álmos könyv szerint: Közmunka – kevés pénzért haszontalan munka végzése)

- Értjük köszönjük az információt!

Ismét ugrott az álommesém egy nagyot.

Miután a Látogató emberei közhírelték a fogadtatás mikéntjét és hogyishívjákját, a narancssárgavérűek megkeresték a nyilatkozót.

-         -  Ide figyuzz te kis köcsög! Mit pofáztál te a jött-ment idegeneknek? Hazudozol összevissza mindenféle baromságot?!

-          - Kéremtépen én csak aztat mondtam el ami ténylegesen megesett!

-          - Te húgyagyú! Tényleg nem tudsz gondolkodni?! Ki adja neked a mindennapi kenyeret, mi?! Hát nem a közmunkából tartod el a családod?! Mit gondolsz, ha a tanácselnök úr megharagszik, továbbra is kapsz itt, vagy akár az egész országban munkát?!

-          - Há’ én nem is tudom…. ajjaj! Mi lesz velem és a kicsi családommal! Jajjaj!

-          - Most az egyszer még hajlandóak vagyunk elfelejteni a baromkodásodat, de ezért újra beszélned kell!

-          - Há’ én hol találom meg azokat az embereket?

-          - Nem nekik, te nagyonhülye! Itt a mi kamerásunk, oda állsz és azt mondod, hogy betanították neked a szöveget és kétszer annyi pénzt adtak, mint amennyiről te beszéltél! Érthető?!

-          Értem, értem! De előtte azé’ nem-e lehetne néhányszor elpróbálni a szöveget, me’ ám kicsit nehezen jegyzem meg a mondandó!

Aztán megtörtént, aminek meg kellett történnie. Gyakoroltak fél napot, majd feladták és felvették azt a szöveget, ami valahogy összejött az egyszerű ember szájából. Zavaros és összefüggéstelen volt, de már ezer decibellel lehetett üvölteni, hogy hamisítvány, hamisítvány! Már mint az első felvétel.

A Látogató és emberei kénytelenek voltak védekezni, azt is halkan. Elfelejtették, hogy abban az országban ahol élnek, annak van igaza, aki hangosabban ordít.

Ezek után sok színes vérű hírcsatorna kereste a nyilatkozó szegénylegényt, de senki nem találta. 

Felszippantotta a közmunka.