Orlabunda regéi 1.

Watkinson Dabkins Orlabunda bennszülött lakosaként tengette életét. Pontosabban akkor sem tengette, mert az egyik helyi rablólovag leánygyermekét választott élete párjául, és rokoni kapcsolatok révén nem kellett minden nap száraz kenyeret majszolgatnia. De ez az időszak nem kedvezett képességeinek kibontakoztatására, várta-várta a nagy pillanatot, amikor is a nagy nyilvánosság elé lépve megmutathassa szuperlatívuszát, koordináta-rendszerét vagy mi a szöszt, a mindenség origóját, a Nagy Szervezőt, önmagát!

…és egyszer csak felvirradt, illetve bealkonyult a nagy pillanat (mivel éjszaka történt a jelzett eset), új király lett megválasztva Orlabunda vezetésére!

Ez a Nagy Vezír már korábban is mondogatta neki: meglásd Watti (mert egymás közt csak így szólította), lesz még itt tejben-vajban fürdő Kánaán, csak türelem! A korábbi ciklusok kiskirályai saját magukat járatták le, tehát nem lehet más alternatíva, mint hogy a mi híveink vegyék át az ostort, akarom mondani a jogart!

Dabkins határtalanul boldog volt, de ezt nem nagyon akarta megmutatni másoknak, sőt sokszor még saját magának sem! Voltak napok, hetek, mikor olyan nagyon fontosnak érezte magát, hogy még önmagához sem alacsonyodott le, hogy pár gondolaton megosztozzon.

De hagyjuk ezt, nem erről szól a krónika.

A Nagy Föderációban, de még a kib…ott nagy Univerzumban is, a műszaki feladatok ellátásához LÁTÓ-i jogosítványra volt (van) szükség. (…hogy később lesz-e, az már nem olyan biztos!)

Mivel Watkinson Dabkins látott már házat, ezért azt gondolta – és ehhez a Mindenható és Jóságos Vezető is cinkosan kacsintva jóváhagyását adta - , hogy most már ő is LÁTÓ.

Na most a tanulmányaik révén, hosszú pályafutást és szakmai tapasztalatot szerzett LÁTÓ-k között is sok félvak bolyong a szakma rögös útján, akkor egy sosem LÁTÓ milyen eredményeket fog felmutatni?

Ennek megvilágítása érdekében tekintsünk egy kicsit a régmúlt idők sötét fertályába.

Történt egyszer, mikor már főhősünk igen-igen, és nagyon-nagyon vállalkozónak hitte magát, amolyan „mindenrevállalkozó”-nak, a helyi Orákulum megkereste, hogy ugyan már, rittyentsen ide a meglévő épület mellé egy szebbet, jobbat! Vannak kis firkái, hogy hogyan is kell kinéznie, de a részleteket a Mesterre bízza!

A megszólított erre csak egy laza fejbiccentéssel reagált, és magában ezt mormogta: „… hát igen, mindent Nekem kell megoldanom, csak Rám számíthatnak! Mi lenne velük nélkülem!” (na ezt a részét most ne boncolgassuk…)

Hatalmas tempóban megkezdődött a munka, az alig fél éves munkálat szinte csak egy évet csúszott az átadási határidőhöz képest.

Az átadáskor néhány dologra fényderült, de volt amire akkor sem. …az, hogy a régi és az új épület padlója között 10 cm szintkülönbség van? …. hogy a szellemi megújulásra várók sorra „beestek” a hit csarnokába? …hogy a mennyezeti burkolat csak önmagához (-ba) kapaszkodik, nincs mihez rögzíteni?

Ugyan-ugyan, mit kell mindenen fennakadni: a hívek úgyis 10 cm-rel a föld fölött járnak, a burkolatot pedig a szentlélek megtartja!

Ezt az érvet az (akkori) Orákulum elfogadta, és „hiba és hiánymentes” átadásban állapodtak meg.

Pedig ha már akkor rendelkezett volna a látás képességével! Hopp, hopp, várjunk csak: volt akkor ott egy önjelölt LÁTÓ is! Igaz, semmivel sem rendelkezett ahhoz, hogy az legyen, de annak titulálta magát.

Ketten nézegették az épületet, de mivel még nem nyílt ki a szemük, nem vettek észre semmi furcsát.

Amennyiben igazi LÁTÓ keveredett volna a helyszínre, az bizony erős vakaródzásba kezdett volna fejbúb és combtő táján! Csatakos lett volna a háta néhány másodperc alatt!

A tetőszerkezetet, amit az arra hivatott és hozzáértő(!) mérnökféle megálmodott, komolytalannak tartották, bonyolult, anyagpazarló szerkezetnek titulálták. Ki is találtak közösen egy egyszerűbb, olcsóbb (számukra) megoldást: csökkentették az anyagok méreteit (magasság, szélesség), kihagyták azokat a szerkezeti elemeket, amitől egy ilyen tető nem akarja „szétrúgni magát”. Valahol – talán egy fényképen – láttak egy megoldást, ami szépen nézett ki, de jelen esetben az csak rontott a szerkezet állékonyságán, mint hogy erősített volna.

Summa summarum, a tető már az összeállításkor el kezdte kicsavarni a támasztó gerendákat. (talpszelemen).

 Mint már említettem volt, LÁTÓ ember észrevette volna ezt a problémát, de hol volt itt olyan ember!

Mivel nem ismerték (akkor még) a vízszintest, és nem volt hozzá alkalmas eszközük, hogy ezt valahogy létrehozzák, ezért a koszorú (ami körbefogja a falak tetejét) úgy sikerült, ahogy! Mivel a fagerendák fűrészelésük következtében egyenesek, ezért a beton és fa közé apróbb-nagyobb ékeket tettek, hogy valahogy megálljon a tető. 

Ennek következtében a talpszelemen csavarok, amik arra hivatottak, hogy a ráfűzött fagerendát lerögzítsék, rövidek lettek, nem lehetett rácsavarni az anyát. 

De kit érdekelt ez? Jó lesz az úgy is! …és úgy is lett! Nincs csavar, viszont van hatalmas nyomaték! 

Ez szépen elkezdte kicsavarni a talpszelement. A fényképen látszik, hogy már a vakolásnál sem volt a helyén a gerenda, de ki látta ezt? Akkor senki.

Patyomkin neve ismét feltűnik e kis jegyzetben (ő volt az, aki felépített egy utcát, csak homlokzati falakból, hogy cárnőjének kedveskedjen, amúgy a hatás kedvéért): a látvány érdekében a régi épület fedését lecserélték. Szép, piros cserép került rá. …az, hogy alatta a teljes tetőszerkezet szét volt korhadva? …az, hogy a cserepek nem fedtek egymásra és az eső befolyt közöttük? Kit érdekelt?! Az NEM LÁTSZIK!

Az idő közben ide került új orákulum és segítői elkeseredve vették tudomásul, hogy az összekuporgatott pénzüket olyan dologra kell költeniük, amit már egyszer kifizettek. Mivel a tető teljes szétszedése és alkalmas módon történő összerakása sokmilliónyi aranypetákba került volna, ezért „csak” az állapot rögzítésére került sor. Ez sem volt olcsó, de legalább macerás!

Nos, remélem ezzel a kis történettel sikerült valamelyest megvilágítni, hogy attól, hogy valakit joggal, vagy jogtalanul LÁTÓ-nak nevezünk, az még nem jelenti azt, hogy valóban lát is!

Orlabunda jelenlegi vezetése vakon (ha,ha,ha!) megbízik Watkinson elhivatottságában és szakértelmében. Folyamatosan kapja a megbízásokat, és még LÁTÓ-nak is nevezik!

A helyi LÁTÓ-k kislétszámú csoportja folyamatosan tiltakozik, hogy ez a név meggyalázását jelenti, mivel egy SOSEM LÁTÓ-t tüntet ki a hatalom bizalmával, és ezt minden alkalmat megragadva sulykolja a közvélemény tudatába.

Csak arra nem jönnek rá, hogy attól, hogy folyamatosan azt mondják az ég zöld, attól az még kék marad! (vakok esetében – sajnos - ez az állítás sem igaz….)